A pálinka készülhet vadon termő és termesztett gyümölcsből, szőlő alapanyagból, gabonából, krumpliból és más pótlékanyagokból, amelyek erjeszthető cukrot tartalmaznak.



Kisüsti pálinka:
Azok a törköly- és gyümölcspálinkák nevezhetők kisüsti pálinkának, amelyet legfeljebb 1000 liter űrtartalmú, rézfelületet is tartalmazó pálinkaföző berendezésben, legalább kétszeri szakaszos lepárlással állítanak elő.
Az elnevezés onnan származik, hogy régen a pálinkát 400-500 literes kis üstben készítették. A termelés fejlődésével, növekedésével már nagyobb térfogatú üstöket is alkalmaztak, többnyire rozsdamentes acélból, továbbra is fontos azonban, hogy az üst egy része rézből legyen. Feltehetően a réz szerepe a lepárlásban egyfajta katalizáló szerepet játszik az aromaanyagok kialakulásában. 



Érlelt pálinka:
Amikor a törköly és gyümölcs alapanyagú pálinkákat legalább 6 hónapig 1000 literesnél kisebb, vagy 12 hónapig 1000 literesnél nagyobb fahordóban érlelnek.
Élvezhető, jó minőségű pálinka csak elegendő ideig és megfelelő körülmények között végzett érleléssel érhető el. Az érlelési folyamatokban a fahordónak jelentős szerepe van. A fából egyrészt kellemes aromaanyagok és színanyagok oldódnak ki, másrészt a fa katalizálja a további aromaanyagok kialakulását.
Ó pálinkának nevezik azokat a törköly- és gyümölcspálinkákat, amelyet legalább egy évik érleltek.



Ágyas pálinka:
Gyümölcságyon érlelt pálinkának nevezik azt a pálinkát, amelyet gyümölccsel együtt, legalább 3 hónapig érleltek. A gyümölcságy lehet a párlat fajtájával azonos, illetve tartalmazhat más gyümölcsöt/gyümölcsöket is. 100 liter pálinkához legalább 10 kg érett, jó minőségű gyümölcsöt kell felhasználni. Az ágyas pálinka régi hagyományokkal rendelkező magyar ital. Az elmúlt századokban sokféle recept alapján készítették. A népi főzésben kétféle ágyas pálinkát különböztettek meg, a nyárit és a télit. Az előbbit friss gyümölcsök hozzáadásával, míg az utóbbit a legkülönfélébb fűszernövények felhasználásával készítik.



Borpárlat:
A borpárlat a különböző borféleségek egyik legősibb tartósításának a módja. Magyarországon feltehetően az első pálinkaféleség, melyet "életvíznek" /aquae vitae/ neveztek. A magyar királyné életvize feltehetően ízesített, fűszerezett ital volt, melyet gyógyításra használtak. A 19. században azonban szükséges volt a sokféle gyümölcsből készült pálinkáktól elkülöníteni, ezért a francia konyak szót vette át a magyar nyelv.



Törkölypálinka:
Korábban a legelterjedtebb pálinkafajta volt, az ország szinte minden szőlőtermelő vidékén készítették. A törkölypálinkához a szőlő feldolgozásából keletkező, a préselés után visszamaradó részek - kocsány, héj, mag - szolgálnak alapanyagul. Az édes törköly a legalkalmasabb pálinka készítésére. A Tokaji aszú törkölyének kifőzéséből származó tokajiaszú-törkölypárlat kifejezetten különlegességnek számít.



Seprőpálinka:
A seprő a bor erjedése során keletkező üledék, mely a bor kb. 3-8 %-a. Korábban palackozták is a seprőpálinkát, ma inkább keverik más gyümölcspálinkákhoz, így például szilva, és alma pálinkához.



Gyümölcspálinkák:
Már a 16-17. századból vannak írásos adatok a Kárpát-medencében őshonosan termő szilvából főzött pálinkáról. A szilva, ami az egyik legjellegzetesebb gyümölcs a Kárpát-medencében, kiválóan alkalmas pálinkafőzésre, mert nagy mennyiségben terem, magas a cukortartalma és feldolgozása is egyszerű. A Tisza és a Szamos vidékét kifejezetten a szilva hazájának nevezik. A szatmári szilvapálinka és a Tarpa elnevezés Európai Uniós védettséget élvez.
A barack pálinka az egyik legismertebb pálinkaféle, fő termőterülete Bács-Kiskun megye, azon belül is Kecskemét és környéke. 19. század végén pusztító filoxéria járvány után felértékelődött a barack, és hatalmas kajszibarack ültetvényeket hoztak létre.
A népi pálinkafőzésben nagy múltja van a faeperből főzött pálinkának. A 19. század eleje óta a falusi házak és tanyák udvarára ültették az eperfát. A szüretelést könnyen megoldották, a fa alá egy ponyvát terítettek és ezután jól megrázták a fát. Főzésekor a környéket belengte a kellemes eperillat. Magának a pálinkának azonban csak enyhén, vagy egyáltalán nincs eper illata.
A körte Kiskunhalas és környékének jellemző ízű és illatú pálinkája, amelynek alapanyaga a Kiffer körte, mely a környéken igen bő, rendszeres termést ad. Illata, zamata utóéréssel kiváló, de húzós, kövecses hússal és kevésbé tetszetős külsővel rendelkezik, ezért használják fel a pálinkafőzéshez. A Kiffer körte termesztése és a kisüsti pálinkafőzés immár százéves múltra tekint vissza. Elsősorban ünnepi asztalok megtisztelő itala.
Diópálinka igaziból nincsen, csak dióval ízesített pálinka, mely egyfajta ágyas pálinka, amit törköly vagy vegyes pálinka alapból készítenek. Dió pálinkájáról híres az ország majdnem legkeletibb pontján fekvő Milota.
Már a 19. századból vannak adatok alma pálinka készítéséről, de nagyobb mennyiség előállítása csak a 20. századtól indult meg. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye a leghíresebb almapálinkájáról, ezen a területen ugyanis nincs jelentős bortermelés, viszont alma- és szilvaültetvények nagy számban találhatók.
Cseresznyepálinka készítéséről viszonylag kevés adat maradt fent. A leghíresebb, történeti jellegű cseresznyepálinkát Kecskeméten főzték, méghozzá kőanyag edényekben, üveggel bélelt vasbeton tartályokban. Közel száz éves múltja van a Tisza vidéki cseresznye ültetvényeknek, ahol 77 fajta cseresznyét termelnek, melyekből kiváló minőségű párlatok készülnek.
Vegyes gyümölcs alapanyagú pálinkák a 20. század elején az összes pálinkák 70 %-át adták, részben azért, mert a termelők a gyümölcsöket érésük sorrendjében, egy gyűjtőedényben erjesztették, majd főzték, illetve a kisebb tételeket nem főzték külön az üstkapacitás ésszerű kihasználása végett. Ilyen vegyes gyümölcs pálinkákat az ország minden területén főznek.



Vadgyümölcs pálinka:
A vadalma, a vadcseresznye, és a vadkörte kedvelt alapanyag pálinka főzésére. Nagy hagyománya van az Őrségben a vadalma pálinkának, Hegyközben, Abaújban és Zemplénben a vadcseresznye pálinkának, valamint leginkább Erdélyben és az Északi-középhegységre jellemző, hogy vadkörtéből főzzenek pálinkát.
A bodza fekete/lilás terméséből készítik a bodzapálinkát. A Közép-hegységben és az Alföldön egyaránt előfordul az édes ízű pálinka készítése. A bodza bogyót kézzel szedik, vödörben, kosárban, hordóban élesztő segítségével erjesztik.
A boróka, vagyis a gyalogfenyő toboza adja az alapanyagot a borókapálinkához. Nyugaton a gin típusú italok ízesítésére szolgál.
A csipkebogyó gyakori adalékanyag más pálinkához, de különálló párlatként is elkészítik. A csipkebogyó piros, húsos, érett termését használják fel pálinkafőzéshez.
Főképp az Északi-középhegységből maradt fent utalás a kökénnyel ízesített pálinkákról. Az erdőszéleken és bozótokban gyakori növényből bort és pálinkát egyaránt készítettek.
Kárpát-medencében jelentős somültetvények voltak, melynek piros terméséből készítenek pálinkát. A sompálinkát inkább csak néprajzi adatok említik, leginkább az Északi-középhegységből.
A mai napig különleges, ritkaságnak számító párlatok a vadgyümölcsből készült pálinkák, melyet szívesen fogyasztanak mind hazai, mind pedig külföldi pálinkakedvelők.

Ízesített pálinkák:
A cukorral, mézzel ízesített pálinkának nagy múltja van, számos írásos adat őrzi, így korábban széles körben elterjedt pálinkázási szokás lehetett, feltehetően a gyengébb íze miatt. Az őrségben két kockacukrot tesznek fél liter pálinkába, majd meggyújtják, megvárják, míg kiég belőle az alkohol, így a visszamaradó pálinka gyönge és édes lesz. A cukrozott pálinkához hasonló ital a köménymagos pálinka, aminek leginkább Erdélyben van nagy hagyománya.
Krampampuli név cukorral kevert, fűszerezett pálinkát takar, melyet fogyasztás előtt rövid időre meggyújtanak. A szó eredete feltehetően a crampus (ördög) szóból származtatható, és jelzi az ital pokoli mivoltát.
A Rozsólis fűszerekkel és gyümölcsökkel ízesített szeszesital, mely méltán tekinthető a mostani ágyas pálinkák elődjének. Számos irodalmi műben megtalálható utalás a rozsólis pálinkára. Az ital egykori népszerűségét az bizonyítja, hogy a 18. században sorra nyíltak a rozsólisfőző üzemek, melyek csak a 20. századra fogyatkoztak meg, amikor is még jelen voltak a peremvidékeken, míg aztán teljesen le nem áldoztak.

Fokhagymás pálinka készítéséről főképp népi utalásokban, versekben olvashatunk. Leginkább gyógyításra, influenza ellen és járványok megelőzésére szolgáló ital lehetett.

forrás: Magyar Pálinka Marketing Kht.